Bonyhád Budai Nagy Antal utcai parkoló kialakítása:
Bonyhád Város Budai Nagy Antal utcában került kialakításra egy közel 90 fm hosszú párhuzamos parkolást lehetővé tevő térköves parkoló illetve ennek a szakasznak a vízelvezetési rendszere is felújításra került.
Harc kerékpár út kivitelezése:
Harc Községen valósult meg a Fő utcán és Vörösmarty téren a kerékpár út amibe benne foglaltatik a burkolat felújítás illetve járda felújítás. Aszfalt burkolatú út közel 820 fm illetve 755 fm beton járdaburkolat valósult meg. Az építkezés magában foglalt táblázást illetve padka készítést.
Kölesd Kistormást összekötő kerékpárút kivitelezése:
Kölesd Község és Kistormás Községet összekötő kerékpárút épült 2020-ban. Ezen építkezésen belül megvalósult 2150 fm hosszon belül: ágyazat építés és 2m széles aszfalt burkolat. Komolyabb földmunka ami magában foglal több mint 12000 m3 földmunkát. Közel 125 fm folyóka építés, 80 fm kerítés építés, 185 fm kiemelt, süllyesztett és kerti szegély építés. 40 m2 térburkolat építés. Keretelemes hidak építése és átereszek bővítését. A kerékpár út teljes szakaszán szükséges közútjelző táblák elhelyezése.
Mőcsény Rózsadomb utca térköves parkoló és gépjármű beálló készítése:
Mőcsény Község területén a Rózsadomb utcában parkoló és gépjármű beálló készült térburkolatból több mint 485 m2 illetve az ehhez tartozó szegély építések ami több mint 344 fm tartalmaz. A járda is felújításra került a kapubeállóknál illetve ahol a járda burkolat sérült volt.
Mőcsény temető járdaburkolat, lépcső és aszfaltos feljáró kivitelezése:
Mőcsény Község területén a temető új térköves burkolat épült 90 fm hosszban illetve a temetőhöz vezető meredek lépcső felújításra került ugyan csak térkőböl illetve a mellette elhelyezkedő beton burkolatú út aszfalt réteget kapott és szegélyt.
Szakadát burkolat felújítások:
Szakadát Község területén felújításra került a Rákóczi utca mindkét oldala illetve. Összesen 752 fm hosszban aszfalt burkolat és padka rendezés került megépítésre.
Szálka vápás beton út kivitelezése:
Szálka Grábóc összekötő beton út egy újabb szakasza épült meg Szálka Petőfi utca végétől. A vápás beton burkolat 173 fm hosszban épült meg 4m szélességben illetve egy- egy soros mederlap burkolat is készült az oldalfal védelme érdekében.
Szekszárd Balassa János Kórház parkoló építés:
Szekszárd kórház belterületén lett megvalósítva egy kétszintes aszfalt burkolatú úttal összekötött zúzottköves parkoló. A munka magában foglal 1300 m3 földmunkát, 1100 m2 aszfalt burkolatot és 1000m2 zúzott köves parkolót és természetesen ennek a forgalom irányítási megoldásait.
2017 Bátaapáti községben keletkezett záporkárok helyreállítása elnevezésű projektben,
a falut átszelő három vízfolyás kotrási munkálatait végeztük el, valamint új mederlap burkolatú szakasz is épült 30 fm hosszban, valamint a megrongálódott műtárgyak helyreállítása készült.
2017 Cikó, Táncsics u. aszfalt útburkolat építés
Cikó községben, a Táncsics utca rossz állapotú stabilizált zúzottköves szakaszán készítettünk aszfalt burkolatot 210 fm hosszban, 3m szélességben, zúzottköves útpadkával, valamint a vízelvezető földárok kotrása is ebben a projektben valósult meg.
2017 Dunaszentgyörgy, Vörösmarty u. járda építés és árok burkolás
Dunaszentgyörgy, Vörösmarty utcában 138 fm hosszban új aszfalt burkolatú járda építése, mellette vápás folyóka és burkolt árok, kapubejárókban átereszek építése volt a feladatunk.
2017 Máza, Széchenyi u. vízrendezés
Máza község területén komplex vízrendezési projekt valósult meg. Széchenyi és Hunyadi u. csapadékvíz elvezető rendszerének felújítása volt a feladatunk, melyben burkolt árkok, kapubejárókban átereszek, és beton burkolatú járda építése is szükséges volt.
2019 Bátaapáti, Ady u. vis maior
Bátaapátiban az Ady utca alsó szakaszán valósult meg az alábbi projekt. Meglévő kapubejárók elbontása (mert a vízáteresztő képességük nem volt megfelelő), helyettük újak építése. Mederszakaszok burkolása betonba rakott mederlappal. Művelődési ház előtti szakaszon párhuzamos megállásra alkalmas térköves parkoló kialakítása, más szakaszokon zúzott köves padka építése.
Perczel Mór Pihenőpark építése Bonyhádon
Bonyhád, Gyár u. 7 mögötti 10382 m2 zöld területen, családi pihenőpark kialakítása. Beton és gumi burkolatú térburkolat, freestyle pálya, fitnesz park, játszótér létesítése. A teljes terület kerítéssel körülhatárolt, utcabútorok és dísznövények kerültek kihelyezésre.
Referencia igazolás
József Attila utca rekonstrukciója Bonyhádon
- Ivóvíz hálózat rekonstrukciója – 225 m
- Szennyvíz hálózat rekonstrukciója – 298 m
- Csapadékvíz hálózat rekonstrukciója – 52 fm
- Térkő burkolat építése – 1924m2
- Útszegélyek építése – 625 m
Cikó község területén egy vis maior projekt keretében több helyszínen végeztünk beavatkozást
Cikó község területén egy vis maior projekt keretében több helyszínen végeztünk beavatkozást, ebből két helyszín fotói találhatók a mappában.
Cikó temető utca: Rossz állapotban lévő aszfaltburkolat kiékelése, majd új gépi aszfalt terítése. Az úttal párhuzamosan, új betonba rakott mederlap burkolatú árok építése.burkolatú árok építése.
Perczel és Petőfi utca között lévő, patakon átívelő gyaloghíd felújítása. Hídfők felújítása, al- és felvízi oldal burkolása, betonba rakott terméskővel.






